Nyílt levéllel fordult a Madártani Egyesület az agrárminiszterhez a fehérhátú fakopáncs védelme érdekében. A válaszlevél elkeserítő

„Nemrégiben nyílt levéllel fordultunk Nagy István agrárminiszterhez, segítségét kérve a fokozottan védett fehérhátú fakopáncs élőhelyein alkalmazandó védelmi intézkedések előmozdításához. A nemrégiben érkezett válaszlevél több, mint elkeserítő. A faj védelme érdekében kijelölendő védőzónák esetleges alkalmazásával kapcsolatban semmi konkrét információt nem kaptunk„ – írja oldalán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
 

A levélben az érintett élőhelyeken a szálalóvágás szükségességét említi az agrárminiszter, ami a következőt jelenti az erdőtörvény szerint:  a faállomány fokozatos, 30 évet meghaladó időtartamú, több alkalommal végrehajtott véghasználat jellegű kitermelése.

A fehérhátú fakopáncs számára nélkülözhetetlen idős erdőállományt tehát letermelik, azzal a különbséggel, hogy más véghasználatokhoz képest időben elnyújtva. „Tehát ha például 60 évre elnyújtjuk a szálalóvágást, akkor mire az idős állomány utolsó része is letermelésre kerül, addigra már lesznek az állományban 60 éves fák. Ez a 60 éves korosztály azonban még mindig nagyon távol van a fehérhátú fakopáncs számára ideális idős kortól, ráadásul csak a terület egy kis részén jelentkezik. Nem nehéz tehát belátni, hogy ez a beavatkozás a fehérhátú fakopáncs élőhelyeit megszünteti, vagy erősen károsítja.” Az Egyesület felhívja a figyelmet arra, hogy a természetvédelmi törvény alábbi paragrafusa pedig világosan rendelkezik az ilyen tevékenységekről: 43. § (1) Tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása.

A drasztikusabb szálalóvágáshoz képest ez az eljárás is megszünteti, vagy erősen károsítja a fehérhátú fakopáncs élőhelyeit. „Miniszter úr leveléből is az sejlik ki, hogy teljes mértékben elfogadott az a felfogás, miszerint a folyamatos, nagy területen zajló gazdálkodás mellett is mindig lesz idős erdő, így ha meg is szűnik egy alkalmas élőhelyfolt, a madaraknak lesz hová „átköltözniük”. Fontos lenne belátni, hogy az efféle gondolkodásmódtól vezérelt gazdálkodás erős negatív hatásként nehezedik a fehérhátú fakopáncs hazai állományaira. Ez ebben a formában igazi hazárdjáték természeti értékeinkkel. Nem tudjuk, hogy meddig bírja ezt a nyomást a populáció.”

Azt is hozzáteszik, hogy bár a Dunántúl egyes állományai megmaradtak hasonló gazdálkodás mellett, majd mégiscsak eltűntek. Így járt a közelmúltban a Zalai-dombság, vagy a Gerecse fészkelő állománya is, ahol már teljesen kipusztult a faj. Az Egyesület azt is fontosnak véli, hogy a gazdálkodás csak egy, a fajt érintő negatív hatások közül. A földrajzi izoláció és a klímaváltozás egyre erősödő hatásai szintén jelentős veszélyeztető tényezők hazánkban. 

„Úgy gondoljuk, hogy mindezek mellett nagyon komolyan kell vennünk e fokozottan védett faj megóvását. Az ismert élőhelyeken igenis szükség van gazdálkodástól mentes területek kijelölésére. Mint fentebb is jeleztük, ez ráadásul nem csupán opció, hanem jogszabályi kötelezettség, hiszen a természetvédelmi törvénybe ütközik a faj élőhelyein történő gazdálkodás”.

Mint jelzik, a fehérhátú fakopáncsnak tehát igenis szüksége van a nagyobb gazdálkodástól mentes erdőterületekre, de a nemzetgazdasági szinten is elenyésző mértékű haszon, amelyet az erdőgazdaságok a jelenlegi gazdálkodásukkal termelnek, felülírja a jogszabályilag és szakmailag egyaránt megalapozott természetvédelmi érdeket.
Teljes életközösségek, ritka fajok tucatjainak állományai roppanhatnak össze – írja az MME.

Forrás: MME

Fotó: unsplash.com