Mikor éri meg őszintének lenni az állatok és az emberek világában? Egy új elméletből megtudhatjuk

A tanulmány egységes, letisztult keretbe foglalja a jelzéselméletet az egysejtűektől egészen az emberi kommunikációig, evolúciós magyarázatot adva az őszinte és a megtévesztő jelzések együttes jelenlétére – olvasható a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont oldalán.

A kutatók évtizedek óta foglalkoznak azzal az egyszerűnek tűnő kérdéssel, hogy miért éri meg őszintének lenni, ha a hazugság is előnyökkel járhat. Legyen szó a pávakakas látványos farktollazatáról, a szarvasbika bőgéséről vagy egy emberi önéletrajzról, a jelzések célja mindig mások befolyásolása. A megtévesztés (például túlzás vagy blöff formájában) rövid távon nyereséget hozhat. Ha azonban a csalás kifizetődő, felmerül a kérdés: miért nem omlik össze a kommunikáció egésze?

Az őszinte jelzések magyarázatára sokáig a handicap-elmélet szolgált domináns keretként. Eszerint a jelzések azért maradnak őszinték, mert költségesek. A klasszikus példa a páva farka: olyan mértékű energiabefektetést és kockázatot jelent, hogy csak jó minőségű hímek engedhetik meg maguknak. A feltételezés szerint a hímek az erőforrásaik „elpazarlásával” bizonyítják rátermettségüket, míg a gyengébb egyedek képtelenek fenntartani ilyen látványos díszeket.

Ezt az értelmezést kérdőjelezi meg az az új szintézis, amelyet Számadó Szabolcs, Dustin J. Penn és Zachar István – a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Bécsi Állatorvostudományi Egyetem és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatói – dolgoztak ki. Álláspontjuk szerint az őszinteség nem a jelzések abszolút költségeiből fakad, hanem abból, hogy a jelző egyedek milyen befektetés–haszon kompromisszumokkal szembesülnek.

A tanulmány központi állítása szerint a jelzések nem azért őszinték, mert drágák, hanem azért, mert az őszinteség kifizetődőbb, míg a megtévesztés hosszú távon költségekkel jár.

A handicap-elv által inspirált korábbi kutatások, amelyeket a szerzők részletesen cáfolnak, túlzottan a jelzések közvetlen költségeire összpontosítottak. Az evolúciós működés azonban nem érthető meg a hosszabb távú nyereségek figyelembevétele nélkül.

Az új Csereviszony Elmélet (Signalling Trade-Off Theory) a hangsúlyt az abszolút költségekről a döntésekre és az ezekhez kapcsolódó befektetésekre helyezi át. A biológiában minden élőlény versengő igények között hoz döntéseket: ha valamibe többet fektet, másra szükségszerűen kevesebb jut. Az udvarlásra fordított idő nem használható táplálékszerzésre, a látványos tollazat fenntartása pedig csökkentheti az immunvédekezésre fordítható erőforrásokat. Ezek a csereviszonyok az ember gazdasági döntéseiben is jelen vannak, és egyedenként eltérhetnek. Egy jó állapotban lévő, egészséges egyed más kompromisszumokat engedhet meg magának, mint egy legyengült vagy alultáplált.

Számos elméleti eredmény arra utal, hogy a jelzések őszinteségét nem az abszolút költségek, hanem ezek a kompromisszumok határozzák meg. „Egy jelzés akár teljesen költségmentes is lehet az azonnali energiafelhasználás szempontjából” – magyarázza Zachar István. – „Az őszinteség nem abból fakad, hogy mennyire fájdalmas egy jelzés, hanem abból, milyen költség–haszon arány érhető el vele.” Ezt az arányt pedig alapvetően az egyed állapota szabja meg.

Az elmélet szerint az őszinte jelzések akkor alakulnak ki, amikor ezek a csereviszonyok állapotfüggők, vagyis tükrözik az egyed valódi minőségét. A jó minőségű egyedek ugyanakkora befektetésből nagyobb nyereséget – például több utódot – realizálnak, mint a rosszabb állapotúak. Számukra optimális stratégia a hangsúlyosabb jelzés, míg a gyengébb egyedek számára a visszafogottság kifizetődőbb. „Mindkét stratégia racionális” – fogalmaz a szerző –, „de mivel a csereviszonyaik különböznek, a jelzések végül felfedik a valódi minőséget.” Ez az őszinteség lényege.

Ez a megközelítés egy régi ellentmondást is felold. Egyre több empirikus adat utal arra, hogy az őszinte jelzések nem mindig költségesek, sőt olykor kifejezetten olcsók vagy előnyösek. A handicap-elmélet ezt nehezen tudja értelmezni, míg a csereviszony-elmélet pontosan ezt jósolja. A döntő kérdés nem az, mennyibe kerül egy jelzés önmagában, hanem az, hogy hosszú távon megéri-e jobb minőségűnek mutatkozni a valóságnál. A kompromisszumok a csalókra is érvényesek: a hamis jelzés növelheti a szaporodási sikert, de súlyosan ronthatja a túlélési esélyeket.

A csereviszony-elmélet azt is megmagyarázza, miért olyan gyakori a megtévesztés. Ha különböző minőségű egyedek azonos csereviszonyokkal szembesülnek, semmi sem akadályozza meg őket abban, hogy ugyanazt a jelzést használják. Ilyen helyzetekben az utánzás, a blöff és a csalás extra költségek nélkül is sikeres lehet. „A nem őszinte kommunikáció nem a természet kudarca” – hangsúlyozza Zachar. – „Ez akkor jelenik meg, amikor a minőséget elválasztó csereviszonyok eltűnnek vagy kiegyenlítődnek.”

Az elmélet választ ad olyan jelenségekre is, mint az ártalmatlan lepkék mérgező fajokat utánzó mimikrje, vagy az idős állatok felerősödő szexuális jelzései. Az úgynevezett terminális befektetés során a jövő már kevésbé értékes, így a jelen és a jövő közötti egyensúly felborul, és a túlzó jelzés adaptív stratégiává válhat.

A biológián túl mindez az emberi kommunikációra is érvényes. A reklámok, a hírnévre épülő együttműködés vagy a társadalmi státusz jelzései mind ugyanazon logika mentén működnek. Rövid távú nyereségek és hosszú távú következmények között egyensúlyozunk, és a jelzések akkor maradnak őszinték, ha a kompromisszumok egyénenként eltérnek, így a csalás nem kifizetődő.

„A valódi kérdés nem az, mennyire költséges egy jelzés” – foglalja össze Zachar –, „hanem az, hogy miről kell lemondani ahhoz, hogy valaki meghamisítsa.”

Azáltal, hogy az őszinteséget pazarlás helyett kompromisszumok rendszerében értelmezi újra, az elmélet visszahelyezi a jelzéselméletet az evolúciós gondolkodás keretébe. Nem az az élőlény sikeres, aki elpazarolja erőforrásait, hanem az, aki a korlátok között a leghatékonyabban fekteti be azokat. Ebben a megvilágításban az őszinte kommunikáció nem csoda, hanem szükségszerű következménye annak a világnak, ahol minden döntés kizár más lehetőségeket.

Fotó: unsplash.com