Az őszi avar nem szemét, hanem erőforrás: talajtakaró, élőhely számos élőlénynek és jótékony tápanyag a talajnak. A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (HUN-REN ATK) Talajtani Intézetének munkatársai jelzik, hogy téves az a régi mondás, hogy: „szemetel a fa”, felesleget termel, problémát okoz, amitől meg kell szabadulni. A kutatók kiemelik, hogy az avar fontos és értékes része a természet körforgásának: természetes talajtakaró, a talajélet energiaforrása és sok állatfaj élőhelye, és közben esztétikus is.  

A lehullott levelek elégetése a legrosszabb megoldás, de az sem megfelelő, ha a kommunális hulladékba kerülnek. Így ugyanis a benne rejlő tápanyagok (pl. a nitrogén), illetve a szén, hosszú időre kikerülnek a körforgásból.

Ráadásul a levelek elégetése jelentős légszennyezést okoz. A nedves és összetömörödött avar hosszan füstölög, közben pedig nagy mennyiségű úgynevezett „szálló por” jut a levegőbe. Ez az olyan kisméretű részecskék gyűjtőneve, amelyeket az átmérőjük alapján 2,5 mikrométeres (PM2,5) és 10 mikrométeres (PM10) kategóriába sorolnak a szakemberek. Viszonyításként: egy hajszál átmérője 50-70 mikrométer.  

Az avar égetésével keletkező apró részecskék a légzés során a tüdőn keresztül a véráramba is bejutnak, és komoly egészségkárosodást okoznak. Ráadásul a légáramlatokkal nagy távolságokra is eljutnak, így a probléma nem helyhez kötött.  Az avar- és kertihulladék-kupacok alatt számos élőlény – rovarok, békák, gyíkok, sünök – húzódik meg, védelmet keresve a közelítő tél elől. Ha a kupacot elégetik, az állatok is menthetetlenül elpusztulnak.  

Mit csináljunk az őszi avarral?  

A kutatók válasza egyértelmű: a legjobb és legenergiahatékonyabb megoldás, ha nem csinálunk vele semmit. A természetes folyamatokat követve a lehullott lomb akkor hasznosul a legjobban, ha ott marad, ahová leesett. A járdákról, utakról természetesen el kell gereblyézni a csúszásveszély miatt, de a szabad talajfelszínen több szempontból is előnyös, ha meghagyjuk. 

Több megoldás van arra, ha mégis zavaró valaki számár az avar, például kerti komposztálóban értékes humuszt állíthat elő belőle, amit aztán a kertben később hasznosíthat. Amennyiben nem akarják gyűjteni, átadható olyannak, aki komposztál. A közösségi médiában sok „avarbefogadó” személyt találhatunk.  

Ma már számos településen működik zöldhulladék-gyűjtő rendszer, amely elszállítja a műanyag zsákokba összegyűjtött avart és komposztálja. Az elszállítás azonban energiaigényes, ráadásul problémát jelent a zsákok hulladékként való kezelése is.  Ahelyett, hogy az értékes tápanyag- és energiaforrást megtartanánk, plusz energiát pazarolunk arra, hogy megszabaduljunk tőle.  

A talajon hagyott őszi avarnak számos kedvező hatása van. Óvja a talajt a kiszáradástól, csökkenti a hevesebb esőzések esetleges szerkezetromboló, talajtömörítő hatását. Védi a növényeket a fagyok ellen, stabilabb hőmérsékletet biztosít a talajlakó élőlényeknek, és az elbomlásakor fokozatosan visszapótolja a tápanyagokat a talajba. 

Az avarlakó giliszták, ászkák, százlábúak fizikailag felaprítják és részben megemésztik, majd a gombák és baktériumok befejezik a lebontást, humuszt képezve. Ha gazdag a talajélet és kedvező az időjárás, az őszi lomb nagy része tavasz végére eltűnik. A keletkező szerves anyag pedig javítja a talaj szerkezetét, növeli vízmegtartó képességét, lassan felszabaduló tápanyagokat – többek között szerves szenet, nitrogént, foszfort, káliumot és nyomelemeket – juttat vissza az ökoszisztémába. Vagyis a gazdag talajélet forrása az őszi avar.  

Felmerül a kérdés, hogy bejuttathat-e az avar kórokozókat a talajba? Emiatt nem kell tartani az avartól, hiszen a legtöbb kórokozó a téli időszakot amúgy is a talajban vészeli át. Az avar lebomlása során jelentős részük a giliszták, ászkák és ikerszelvényesek bélrendszerében elpusztul. Bár az avarrétegben gyakran áttelelnek bizonyos kártevő gerinctelenek, például egyes poloskafajok vagy a meztelencsigák, de velük együtt a természetes ellenségeik is jelen vannak. A pókok, futóbogarak és más ragadozó talajlakók szintén az avarban telelnek, és tavasszal nagy szerepet játszanak abban, hogy a kártevők egyedszáma alacsony szinten maradjon. 

Egyes levélbetegségekre azonban érdemes odafigyelni. Ilyen például az alma és körte varasodása, a dió antraknózisa (gombás betegség), vagy egyes díszfajok levélfoltosságai. Ilyen esetekben a lomb eltávolítása és megfelelő kezelése csökkentheti a következő évi fertőzési nyomást. Megfelelő ideig, kellően átlevegőzött és meleg komposztban érlelve a kórokozók nagy többsége elpusztul. Az így keletkező érett komposzt később biztonságosan visszajuttatható a kertbe – akár az eredeti növény alá, akár (biztonsági okból) olyan fajokhoz, amelyeket az adott kórokozó nem veszélyeztet.   

Fontos kiemelni, hogy a lehullott levelek jelentősen különböznek a komposztálhatóságuk szempontjából. A gyümölcsfák, nyír, hárs, kőris, juhar lombja gyorsabban bomlik le, míg a bükk, tölgy, platán nehezebben. Tévhit, hogy a dió levele nem komposztálható a benne található juglon nevű anyag miatt, ami gátolja más növények növekedését. Tudományos vizsgálatok igazolják, hogy a kiskerti komposztálás esetén mintegy 9 hónap alatt lebomlik ez a kedvezőtlen hatású vegyület és a kész komposzt már ugyanolyan módon használható fel, mint más fafajok lombját is tartalmazó komposzt. Vagyis az ősszel szakszerűen komposztprizmába rakott, tavasszal egyszer átforgatott, nedvesen tartott anyagok következő nyáron, ősszel kész komposztként növelhetik a talajok tápanyag-tartalmát és gazdagíthatják a talajéletet.

Forrás: hun-ren.hu Fotó: unsplash.com